Szoborpark

Jókai körönd

Jókai Mór síremléke, süttői haraszti mészkő, 1928

építész: Kismarty-Lechner Jenő

szobrász: Füredi Richárd

 Az író születésének centenáriumának közeledtével tervpályázatot hirdettek egy, az író nagyságához méltó síremlék elkészítésére. A pályaművek tervezésekor a pályázóknak figyelembe kellett venni az írónak azt a kívánságát, miszerint sírhantja felett nem lehet kő. A megvalósításra került 16 méter átmérőjű kör alakú síremlék tulajdonképpen egy kertet szimbolizál, amelynek közepén helyezkedik el a borostyánnal befuttatott hant. A kőpergola oldalait tíz, négyzet alaprajzú pillér alkotja, amelyek között stilizált, magyaros motívumok ihlette rózsabokor faragványok helyezkednek el – ágaik közt a halhatatlanságot szimbolizáló pávákkal. Eredetileg minden kőpillér között volt egy kőbokor, de sajnos a 2. világháború okozta rongálás következtében ma már csak minden másodikban van. A kőpillérek tetején kőpárkány fut körbe, amelynek belső felén a lelket szimbolizáló gerlék láthatóak, külső felén pedig az író halhatatlanságról írt mondatai olvashatóak: „Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.” (És mégis mozog a föld)

A síremlék közepén elhelyezkedő hanthoz a stilizált kőrózsabokrok stílusában készült aranyozott bronzkapun lehetett belépni. A kapuszárnyak ugyancsak a háborús pusztítások következtében semmisültek meg.

A monumentális Jókai-síremlék elhelyezkedése is kiemeltté teszi az író sírhelyét, amely az árkádsorok lezárásaként jelenik meg, a temető főbejáratának tengelyében.

Ady Endre síremléke, haraszti mészkő, 1929

Szobrász: Csorba Géza

Ady Endre sírhantját majd tíz éven át egy faragott fejfa jelezte, mígnem a főváros pályázatot írt ki egy kő síremlék megvalósítására. A pályázatot óriás érdeklődés övezte, több mint 100 pályázat érkezett be. A szoborbizottság második körre 6 művészt választott ki, akik közül a megbízást végül Csorba Géza szobrász, Ady ifjúkori rajongója, későbbi barátja nyerte el. Ady alakjának megformálása már a költő életében is foglalkoztatta a művészt, számos vázlatot készített a költőnek a Margitsziget déli sarkára tervezett szobrához. Csorba Géza ott volt Ady halotti ágyánál, vázlatot készített róla, elkészítette halotti maszkját is, amit aztán felhasznált a költő síremlékszobrának megmintázásához. Ady Endre kőbe formált, megnövelt alakja heroizált formában jeleníti meg a költőóriást. A szobor figurája egy sziklaszirten ül, amelyen jobb kezével támaszkodik, míg bal kezét ölében, jobb lábán nyugtatja, ujjával a föld fele mutatva. Fejét épp hátrafele kezdi fordítani, miközben bal lábát hátra-, jobb lábát előrenyújtja, mintegy megtámasztva a kontraposztba állított felsőtestet. E mozdulatok együttese életre kelti a kőanyagot, dinamikussá, mozgalmassá teszi az alkotást.  A szobor portréja a költő vonásait idézi, míg a test idealizált ábrázolása a költő szellemének nagyságát, a lélek heroikus küzdelmét, öltözete, a testre simuló tunika az időtlenséget, a halhatatlanságot jeleníti meg. Ez az akkor igencsak újszerűnek tartott megfogalmazás szakított a korábbi gyakorlattal, amely a naturalista szobrászművészeket bízta meg köztéri szobrok elkészítésével.  

Ady síremléke a modern magyar köztéri szobrászat egyik első példájának is tekinthető, amely már az „új idők új dalai” szellemében fogant, s amely tökéletesen jeleníti meg Ady költészetét a szobrászat nyelvére fordítva.

A síremléket 1930 márciusában ünnepélyes keretek között állították fel, nagyszámú érdeklődő jelenlétében.

Blaha Lujza síremléke, márvány, 1930

Szobrász: Fülöp Elemér

Annak ellenére, hogy Blaha Lujza (1850–1926) az ország egyik legelismertebb és legnépszerűbb színésze volt, síremlékének állítása számos nehézségbe ütközött. Bár a művésznőt tömegek kísérték utolsó útjára, a háború okozta traumák és gazdasági nehézségek miatt a sírszobrára elindított adománygyűjtés sikertelen maradt. Nem véletlen, hogy a háborút követő időszakban az anyagi nehézségek miatt szinte teljesen leállt a kősíremlékek és szobrok állítása.

A művésznő síremlékére kiírt pályázat sem zárult sikerrel, mert a pályázatbíráló bizottság egyik emlékmű-tervet sem találta a színésznő egyéniségének megfelelőnek. Végül a beérkezett 50 pályamű alkotója közül 8 művészt ismételten felkértek új tervek kidolgozására, aminek eredményeképp Fülöp Elemér szobrászművészt bízták meg a síremlék elkészítésével – felavatására a színésznő halálának 4. évfordulóján került sor.

A sírhant felett egy márványból faragott baldachinos ágy áll, benne a ravatalon, párnákon fekszik, lehunyt szemekkel, megbékélten a „nemzet csalogánya”, éneklő puttókkal körbe véve, lábainál egy kobzát pengető idős regölővel. A kobzos a magyar dal múltját idézi meg, míg az angyalok a halhatatlanságát.

A sajtóban igen vegyes fogadtatása volt a sírszobornak. Többen azt kifogásolták, hogy a főváros megmagyarosításában jelentős szerepet betöltő színészlegenda nem díszes öltözetben, ünnepi környezetben, hanem hálóköntösben, ravatalon, elhunyt állapotában jelenik meg, amely méltatlan az elhunyt személyéhez.

A „nemzet csalogányát” – ahogy Jókai Mór nevezte – végakarata szerint a „nagy mesemondó” sírjához közel temették el. Síremlékének felirata: „Pihenj nyugodtan, nemzet csalogánya, emléked örök, mint az ajkadról elhangzott magyar nóta“.

Mór Jókai’s tomb, Süttő Haraszti limestone, 1928

Architect: Jenő Kismarty-Lechner

Sculptor: Richárd Füredi

“It is my wish and my instruction that I be laid to rest here on Svábhegy. Do not take me to the cemetery on Kerepesi Road, among all those ostentatious marble columns. Bury me there, beneath my four white-leaved linden trees. The linden trees will preserve me, and I will preserve the linden trees”—this was the request Mór Jókai left as his final will regarding his burial. The great storyteller’s final wish was not ultimately fulfilled as he had desired, for he was laid to rest in the nation’s national cemetery; however, his grave marker was carved from a plank of his gate in accordance with his request, and his grave was not covered with stone.

As the centenary of the writer’s birth approached, a design competition was announced to create a memorial worthy of the writer’s stature. When designing their entries, the contestants had to take into account the writer’s wish that there be no stone over his grave. The circular monument, 16 meters in diameter, that was ultimately built essentially symbolizes a garden, with the ivy-covered grave situated in its center. The sides of the stone pergola are formed by ten square pillars, between which are carved rosebushes inspired by stylized Hungarian motifs—with peacocks symbolizing immortality among their branches. Originally, there was a stone bush between every pillar, but unfortunately, due to damage caused by World War II, today there is only one in every other pillar. A stone cornice runs around the top of the stone pillars; on its inner side, doves symbolizing the soul are visible, while on the outer side, the writer’s words on immortality can be read: “What is my soul goes with you; it will always be among you. You will find me among your flowers when they wither; you will find me in the falling leaf; you will hear me in the evening bell as it fades; and when you remember me, I will always stand face to face with you.” (And Yet the Earth Moves)

The tomb, situated in the center of the monument, was accessed through a gilded bronze gate designed in the style of stylized stone rosebushes. The gate wings were also destroyed as a result of wartime devastation.

The location of the monumental Jókai tomb also makes the writer’s grave site prominent; it appears as the culmination of the rows of arcades, aligned with the axis of the cemetery’s main entrance.

The Tomb of Endre Ady, Haraszti limestone, 1929

Sculptor: Géza Csorba

For nearly ten years, Endre Ady’s grave was marked by a carved headstone, until the city announced a competition to design a stone monument. The competition attracted enormous interest, with more than 100 entries received. The sculpture committee selected six artists for the second round, and the commission was ultimately awarded to sculptor Géza Csorba, an admirer of Ady in his youth and later a friend. The artist had already been preoccupied with shaping Ady’s likeness during the poet’s lifetime, creating numerous sketches for the statue planned for the southern tip of Margaret Island. Géza Csorba was present at Ady’s deathbed; he made a sketch of him and also created his death mask, which he later used as a model for the poet’s tomb sculpture. The enlarged, stone-carved figure of Endre Ady presents the poetic giant in a heroicized form. The figure of the statue sits on a rocky outcrop, leaning on it with his right hand, while resting his left hand in his lap and resting his right foot on it, with his finger pointing toward the ground. He is just beginning to turn his head backward, while extending his left leg backward and his right leg forward, as if supporting his upper body, which is positioned in a contrapposto. Together, these movements bring the stone to life, lending the sculpture a sense of dynamism and vitality. The portrait in the sculpture evokes the poet’s features, while the idealized depiction of the body represents the greatness of the poet’s spirit and the heroic struggle of the soul; his attire, the tunic clinging to his body, symbolizes timelessness and immortality. This approach, considered quite innovative at the time, broke with the previous practice of commissioning naturalist sculptors to create public sculptures.

Ady’s tomb can be considered one of the earliest examples of modern Hungarian public sculpture, conceived in the spirit of the “new songs of the new era,” and perfectly embodying Ady’s poetry as translated into the language of sculpture.

The monument was unveiled in a ceremonial setting in March 1930, in the presence of a large crowd of spectators.

Tomb of Lujza Blaha, marble, 1930

Sculptor: Elemér Fülöp

Although Lujza Blaha (1850–1926) was one of the country’s most respected and popular actresses, the erection of her tombstone encountered numerous difficulties. While the artist was accompanied by crowds on her final journey, the fundraising campaign for her tomb sculpture failed due to the traumas caused by the war and economic hardships. It is no coincidence that, in the post-war period, the erection of stone monuments and sculptures came to a near standstill due to financial difficulties.

The contest for the creation of the artist's tombstone was also unsuccessful, as the judging committee did not find any of the memorial designs to be a fitting representation of the actress's personality. Ultimately, eight of the 50 artists who submitted entries were invited to develop new designs, and as a result, sculptor Elemér Fülöp was commissioned to create the tomb—which was unveiled on the fourth anniversary of the actress’s death.

Above the tomb stands a marble canopy bed; within it, on the bier, lies the “nightingale of the nation,” resting on pillows with her eyes closed, at peace, surrounded by singing cherubs, with an elderly minstrel strumming a kobza at her feet. The kobza player evokes the past of Hungarian song, while the angels symbolize his immortality.

The tomb statue received a very mixed reception in the press. Many objected to the fact that the legendary actor, who had played a significant role in the hungarianisation of the capital, was depicted not in ornate attire or a ceremonial setting, but in a nightgown, on a bier, and in a state of death—a portrayal deemed unworthy of the deceased.

The “nightingale of the nation”—as Mór Jókai called her—was buried near the grave of the “great storyteller” in accordance with her last will. The inscription on her tomb reads: “Rest in peace, nightingale of the nation; your memory is eternal, like the Hungarian folk song that flowed from your lips.”