Szoborpark

26-1. Parcella

Bánat, Chorin család síremléke, márvány, 1923 (26/1-1-14)

Szobrász: Horvai János

Az első világháborút követő években elmaradt a monumentális alkotások állítása, megrendelések híján sok művész alkotómunka nélkül maradt, a népszerű művészek munkáinak zömét síremlékek és hadi emlékek készítése tette ki. Horvai János szobrászművész síremlékmunkái közül több is erre az időszakra tehető. Ennek egyik példája a Chorin család reprezentatív síremléke, amely a 20. század eleji üzleti és politikai élet egyik befolyásos és tekintélyes családjának nyughelyét jelöli.  A nagy méretű, kétalakos szobor kompozíciója és figuráinak mozdulatai Horvai „Fiatal hős” című – Issekutz Aurél háborús hős sírján álló – síremlékszobrát idézi fel, amellyel elnyerte az 1917-es Téli tárlat Vaszary-díját. Az Issekutz-síremléken a haldokló férfi Krisztusba kapaszkodik, míg a Chorin család síremlékén lévő férfi egy arcát kezébe temető női alakba.  Mindkét síremlék az elmúlás, a gyász, a fájdalom hangulatát idézi meg, az életnek a halálhoz való viszonyát. A kiszolgáltatottságot kifejező meztelenség mellett az alakok mozdulataikkal a megváltoztathatatlanba történő beletörődést fejezik ki. A síremlékek gyakori eleme a ravatal, a koporsó megjelenítése, ami a lezárult életút szimbólumaként is értelmezhető.

Pihenő vándor, Baumgarten Ferenc síremléke, márvány, 1929 (26/1-1a-33)

Szobrász: Beck Ö. Fülöp

„Da sitzt ein Pilgerim und Wandersmann” (’Itt ül egy zarándok és vándor’) – a magyar irodalom nagy mecénása, Baumgarten Ferenc síremlékén kedves költője, Conrad Ferdinand Meyer egyik versének idézete olvasható, amelyet sokszor vonatkoztatott önmagára is. A síremlék kőpadon ülő, hosszú köpenybe burkolt vándor alakja szintén a Zarándok című verset idézi meg. A férfi egyik kezében vándorbotot, másikban könyvet tart. Jobb lábát előre nyújtja, bal lábát ellentétes mozdulattal húzza maga alá. Fedetlen fejének arckifejezése komoly, tekintete távolba néz, szemével fürkészi a messzeséget. Miként a vándor és a zarándok magányosan jár-kél a világban, otthonra igazából sosem talál, gyökeret igazából sehol sem tud verni, úgy az író, mecénás Baumgarten Ferenc életét is az állandó útkeresés töltötte ki.  Ő a „nagyvilág fáradt zarándoka”, ahogy Babits Mihály a sírkő felállításakor nevezte az elhunytat. A megpihenő vándor alakja egyben a végső megpihenés, az örök nyugalomra találás szimbóluma. A Baumgarten-síremlék vándor alakja a szobrászművész Katona Józsefet ábrázoló, befejezetlen szentendrei szobrában köszön vissza. Eredetileg a sírszobor anyaga haraszti mészkő lett volna, de a munka elkezdése után nem sokkal a művész meggondolta magát és Baumgarten síremlékét inkább márványban faragta meg. Másfél évtizeddel később a félbehagyott (mészkő) vándor alakot folytatva kezdte megfaragni Katona József ülő alakját, amit viszont már nem tudott befejezni a szobrászművész, így az alkotás félkész maradt.

Stróbl Alajos síremléke, bronz, 1876 (1971) (26/1-1-35)

Szobrász: Stróbl Alajos

A századforduló nagy szobrászmesterének hamvai felett látható második síremlékét halálának 45. évfordulóján, 1971. december 13-án avatták fel. Eredeti síremlékét a művész végakarata alapján, sírhantjára fektetett egyszerű csiszolt gránitlap jelölte, amely még szülőföldjéről, a Liptó megyei Alsóbocáról származott. A gránit a művész egyik kedvenc nyersanyagainak egyike volt, több plasztikájában is alkalmazta, mint például a városligeti Károlyi Sándor szobornál vagy Szilágyi Dezső síremlékénél.  A sírt jelölő nagyméretű gránitlap 1945-ben egy aknabecsapódás következtében több darabra törött: két és fél évtizeden át ez a törmelék képezte Stróbl Alajos sírját. Az 1960-as évek végén merült fel ennek a méltatlan állapotnak a felszámolása és egy, a szobrászművészhez méltó, új síremlék felállítása. A síremléktervet Pfannl Egon építész készítette, a kövön lévő, művészt ábrázoló bronz domborművet pedig a Nemzeti Galéria gyűjteményében őrzött, a mester által készített gipszportré alapján öntötték. Stróbl ezt az önarcképét 19 éves korában készítette, amikor még a bécsi iparművészeti iskola tanulója volt. Vélhetően több más családi portréval együtt a Turóc megyei Divéken, egyik szünidei hazautazása során formázta meg. Azt, hogy az új síremlék elkészítése végül nem a művész eredeti kívánsága szerint történt, a szobrász egykori kijelentésével indokolták: „Az utókor fogja megállapítani rólam, hogy jó szobrász voltam-e vagy sem”. Ez a síremlék, rajta a művész saját készítésű portréjával, egyben választ is jelentett a feltett kérdésre.

Révay Mór János síremléke, márvány, 1927 (26/1-1-26)

szobrász: Róna József

Révai Mór János könyvkiadói tevékenységével elévülhetetlen szerepet töltött be a magyar irodalom történelmében, a nemzeti művelődés erősítésében. Az „ország mesemondójának” 50 éves írói tevékenységének jubileumára a Révai testvérek cége százkötetes díszkötetben adta ki az író összes művét. Révai Mór érdeme a nevét viselő 21 kötetes lexikon kiadása is.

A neves könyvkiadó antikizáló hatású síremléke azok közé a sírtípusok közé tartozik, amelyek az elhunyt munkásságát idézik meg. A dombormű egy nevezetes athéni sztélét idéz meg, Xanthippos sírját, amelyen az elhunyt ülő alakja látható.  A Révay Mórt megidéző lepelbe burkolt férfi egy klismos-on, azaz egy ókori görög széken ül. Jobb kezét oszlopon nyugtatja, bal kezét egy könyvön, mutatóujját a lapok közé helyezve, mint aki épp olvasmányát félbe szakítva, elgondolkozva tekintetét a távolba, immár a túlvilági lét felé emeli.  Mögötte felesége támogatóan áll, jobb kezét férjének vállára helyezi, bal kezében pedig az emlékezés virágát, egy rózsaszálat tart. A háttérben könyvek sorakoznak, a Révai kiadó legnagyszerűbb kiadványai, a Révai lexikon sorozata és Jókai Mór összes műve. A pulpituson Jókai Mór büsztje helyezkedik el.

Révai Mór János életművének hatását méltán fejezi ki síremlékének felirata, mely a Bibliából idéz:  „Defunctus, adhuc loquitor” , vagyis „holtában is beszél…”

Révai Mór utolsó kívánságainak egyike az volt, hogy nyughelye a nagy író, Jókai Mór közelében legyen. Díszsírhelyét ennek megfelelően jelölték ki.