Szoborpark

11. parcella

Fájdalom szobra, Elek Pál síremléke, márvány, 1922, 1925-ben állították fel (11-1-4)

szobrász: Ligeti Miklós

A márványszobor három gyászoló női alakot ábrázol, akik egymásba kapaszkodva lehajtott fejjel állnak.

A háromalakos csoportábrázolás a „három gráciás” megfogalmazásokat juttatja eszünkbe, amelyek az ókor óta visszatérő témái a képzőművészetnek. A Gráciák, (görögül Kháriszok) meghatározatlan számú csoportját az ábrázolásokban három női alak testesíti meg, akik a szépség, a termékenység, a báj, a vidámság, vagyis a boldog földi lét allegóriái. A sírszobor figurái is hárman vannak, mint a mitológiai Gráciák, de ők itt nem a földi lét szépségeit és jóságát hirdetik, hanem az ezeket nélkülöző, összeomlott világ felett érzett végtelen fájdalmat. Ezek a női alakok a gyász és az elhagyatottság allegóriái. A művész a szoborcsoport megformálása során visszatért a klasszicista stílushoz, csoportfűzése Canova Három Grácia művét idézi. Elek Pál síremlékének elkészítését az első világháború kitörése évekre elodázta, megfaragására csak a nagy háború után került sor. Ligeti alkotását 1922-ben a Szinyei Merse Pál Társaság is díjazta. A három egybekapaszkodó női alak − akik közül az egyik fiatal hajadon, a másik feleség, a harmadik anya − nemcsak az elhunytat gyászoló család szimbóluma, hanem egyben a háború következményeinek, a visszafordíthatatlan veszteségeknek, a nemzeti gyász allegóriájának is tekinthető. 

Ligeti Miklós (Buda, 1871. május 19. – Budapest, 1944. december 10.)

A kiegyezés utáni konszolidáció, a szabadság lehetősége, a millenniumi ünnepségek és Európa békéje egy soha nem látott fejlődést indított el. A korszak kitermelt egy olyan mecénás réteget, amely biztos megélhetést nyújtott a századforduló művészeinek, a világkiállítások és tárlatok pedig lehetőséget biztosítottak a hazai művészek nemzetközi porondon való bemutatkozására is. E kor szülötte volt a nagy tehetségű, szorgalommal bőségesen megáldott Ligeti Miklós.
Budán született Lőwy Móricként, édesapja hivatásos katona volt. Az ifjúban rajztanára, Tahy Antal látta meg a tehetséget, az ő közbenjárására került Stróbl Alajos szobrászműhelyébe inasnak. A mester javaslatára az Iparművészeti Iskolába iratkozott, ahol Mátrai Lajos tanítványa lett. Ösztöndíjjal Bécsben, majd Párizsban tanult, ahol Rodin életre szóló hatással volt rá. Hazatérte után megalkotta első köztéri alkotását, a Rákászfiú szobrát, amellyel nemcsak díjra, hanem sikerre is szert tett.  Többszöri áthelyezése után a szobor ma a Margitszigeti vízesés medencéjében látható. Legismertebb alkotása, Anonymus városligeti szobra, amely a magyar középkori történelem ismeretlen krónikaírójának egészalakos kompozíciója. Ez az alkotás egyike volt az úgynevezett tíz királyszobornak, amelyeket Ferenc József adományozott a magyar fővárosnak. A fiatal művész ekkor még csak 27 éves volt, és nem pályázat, hanem felkérés útján kapta a megbízást a szobor elkészítésére. Ezzel a szoborral Ligeti új alapokra helyezte a hazai szobrászatot, Fadrusz János szavaival élve, Ligeti ezzel az alkotásával lerakta a talpkövét a hazai új modern művészetnek. 
1914-ben Ligeti készítette el az agg Ferenc József utolsó portréját, amelynek végső, befejezett formáját az uralkodó már nem érte meg. Ez a műve egyben egy korszak szimbolikus lezárásának is tekinthető, hiszen a Monarchia széthullott, a város pedig, ahova a szobrot szánták, már nem tartozott Magyarországhoz. 
Köztéren felállított szobrai közül többeket az idő viharai pusztítottak el, ezek közül némelyeket újrafaragtak, mint például Déryné Széppataky Róza szobrát a budai Horváth-kertben, vagy ismételten felállítottak, többek között Bandholtz tábornok bronzszobrát a Szabadság téren, Rudolf trónörökös szobrát a Városligetben, Erzsébet királyné márványszobrát Szegeden.
Ligeti Miklós a síremlékművészetben is maradandót alkotott. A Fiumei úti sírkertbe összesen 20 funerális alkotása készült, amelyek közül 19 még ma is a sírkert szobrainak jeles darabjai.

Ifjabb Nagy Endre és családja síremléke, márvány, 1936 (11-1-8)

szobrász: Sidló Ferenc

építész: Falus Ferenc

Nagy Endre a színháztörténelem egyik jeles alakja, a magyar kabaré és konferálás megteremtője volt. A sírján látható szobrot a családi kriptában nyugvó, 29 éves korában elhunyt fiúgyermeknek készíttette a család. Az éveken át Gödöllőn lakó Nagy Endre még itt ismerkedett meg az akkoriban a művésztelepen dolgozó szobrásszal, Sidló Ferenccel, akitől később fia sírjára rendelt emléket.

A sírszobor egy női alakot mintáz, görög szobrokat idéző kontraposztos beállításban. Bal kezét feje fölé tartja, virágcsokrot szorító jobb kezét álla alá emeli. A nő testtartása hasonlóságot mutat a művész 1927-ben készített Vénusz-kútszobor alakjával, amelyet a Széchenyi Gyógyfürdő számára készített.

A színházi környezetet imitáló sírépítmény tervezője Falus Ferenc iparművész, aki egyben színházi enteriőr- és díszlettervező is volt.

Sváb Erna síremléke, márvány, 1927 (11-3-36)

szobrász: Sidló Ferenc

A kétalakos, anya-gyermeke szoborkompozíció az előkelő és gazdag családból származó gavosdiai Sváb Erna sírját jelöli, aki a társasági körök ünnepelt tagjának számított. A depresszióra hajlamos lány szanatóriumi kezelését követően testvérével Dél-Franciaországba ment üdülni, ahol mindenki megdöbbenésére öngyilkosságot követett el. A lányát elvesztett, gyötrődő anya egy dús redőzetű lepelbe burkoltan áll, maga elé néz, gyászol. Óvó mozdulatokkal, saját leplével öleli át lányát, vagy inkább már csak lányának emlékét őrzi mélyen magába temetve. A fiatal lány mintha lépne, tekintete a távolba réved, egy ismeretlen világ felé, ahonnan nincs visszaút. 
A kompozícióban ellentéteket látunk, az anya alakja merev, a lányé mozgásban van. Az anya ruhába burkolt, a lány mezítelen, az anya gesztusa óvóan féltő, a lányé elvágyó. Ezek a kontrasztok drámai helyzetet teremtenek, de ugyanakkor kiegészítik egymást: az összetartozás élményének megértése a másik hiányának átélésében teljesedik ki.

Horváth Bianca síremléke, márvány, 1932 (11-4-26)

szobrász: Sidló Ferenc

A sírhant fölött álló fiatal nő alakját megformáló szobor egy 18 éves korában elhunyt lány emlékét idézi fel.

Horváth Bianca sírszobrának pontos keletkezési dátumát nem ismerjük, de azt biztosra vehetjük, hogy a művész számára Sváb Ernának, az 1927-ben készített síremléke szolgált alapul a szobor elkészítéséhez. A fiatal lány alakjának megformálása szoros párhuzamba állítható a Sváb Erna síremlékén álló fiatal lányéval, mindkét szobor alakjának beállítása kontraposztos, lábukkal lépő mozdulatot tesznek, karjukat behajlítva szorítják magukhoz, tekintetük messzibe, az ismeretlenségbe réved. Míg a Sváb Erna sírján lévő lány a teljes mezítelenségével utal a földi lét megszűnésére, addig Horváth Bianca sírszobra a félig lepellel takart alakjával, fedetlen karjával és lábával.

Sidló Ferenc (Budapest, 1882. január 22.  ̶  Budapest, 1954. január 8.)

A két világháború közötti időszak egyik sokat foglalkoztatott szobrásza volt, munkái között éppúgy találhatóak portrészobrok, mint épületdíszítő és köztéri alkotások. Az ifjú Sidlót a családi hagyományok alapján katonai pályára szánták, de korán megmutatkozó művészi hajlandósága egészen más útra terelte. Tanulmányait az Iparművészeti Iskolában Mátrai Lajosnál, majd a Képzőművészeti Főiskolán Stróbl Alajos mesteriskolájában folytatta. Bécsben, majd Rómában tett tanulmányutat, az örök városban töltött három esztendő döntő befolyással volt egész művészi pályafutására. Hazatérte után Gödöllőn telepedett le, ahol a művésztelep egyik emblematikus alakjának számított. A kolónia a múlt századfordulón szerveződött magyarországi művésztelepek egyik legjelentősebb helyszíne volt, a magyar szecesszió központi iskolájának számított, ahol a képző- és iparművészet szinte minden ágát művelték. A művésznek több alkotása Gödöllőn született. Ki¬emelkedik közülük a feleségéről, a szin¬tén ott dolgozó Undi Carla iparművész¬ről mintázott Ébredés, a Csodaszarvas ¬dombormű az Országos Levéltár épüle¬tében, illetve a magyar népmeséket megjelenítő reliefek az 1910-ben átadott Városmajor utcai elemi iskola homlok¬zatán. Kőrösfői-Kriesch Aladárral a marosvásárhelyi kultúrpalota számára együtt készítették a Ferenc József koronázását ábrázoló domborművet, s még számos épületdíszt. Az 1910-es évet Münchenben töltötte, 1913-ban néhány hónapig Firenzében volt. Az első világháború elején elkészítette egy adománygyűjtő akció fő kellékét, a Nemzeti Áldozatkészség szobrát, egy fából készült reneszánsz kori páncélos lovagot, amelyre néhány korona ellenében fémlemezt szögelhettek az adományozók, a befolyt összeget pedig hadiárvák és özvegyek támogatására fordították. A második világháború után a szobrot szétdarabolták, darabjai a Kiscelli Múzeum, illetve a Hadtörténeti Múzeum raktárába kerültek. 1921-ben megbízást kapott a Szabadság téri négy „irredenta szobor” egyikének, a Nyugatnak az elkészítésére. Közismert alkotásai közül kiemelendő a pesti belváros Szomory terén álló korsókat cipelő kétalakos Danaidák-kútszobor, a Széchenyi fürdő előcsarnokának Vénusz szobra, a Balassagyarmaton található Madách-szobor, valamint a Székesfehérváron felállított Szent István bronz lovasszobor.

A két világháború közötti időben egyre nagyobb elismerésben részesült, 1925-től a Képzőművészeti Főiskola ta¬nára, később egy tanéven át rektora volt, ugyanebben az évben kormányfőtaná¬csossá nevezték ki, díjazták Corvin-koszorúval, nagy képzőművészeti aranyéremmel. Ez utóbbit a Danaidák kútja művével érdemelte ki. Megválasztották a Szinyei Társaság főtitkárává, s megmin¬tázhatta a kor számos vezető alakját, így IV. Károlyt, Horthy Miklóst, Klebelsberg Kunót, József főherce¬get. Sok jelentős szobra került külföldi tulajdonba, Európa számos városában állított ki alkotásaiból.

Több alkotása látható a Fiumei úti sírkertben is, többek között Strache Gáborné, Nagy Endre, Sváb Erna, Konkoly-Thege Gyula és a Hornyánszky család sírszobrait faragta meg a művész.

A szobrászművészt a budapesti Új köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

A tudós, Czakó Adolf síremléke, márvány, 1943 (11/5-9)

Szobrász: Bory Jenő

Czakó Adolf, a neves hídtervező és építészmérnök, műegyetemi rektor síremléke azok közé tartozik, amelyek nem a halált, hanem az életet idézik meg az egykor élt személyre való emlékezéssel. Ezt szolgálja az elhunyt portréjának megjelenítése, illetve annak életművét reprezentáló tárgyak, eszközök, jelképek felsorakoztatása.

A sírtalapzatra elhelyezett tudós alakja az idős professzort ábrázolja a tudomány ismertetőjegyeivel, vagyis szemüveggel, könyvvel és a bölcsességet szimbolizáló bagollyal. A professzor elmélyülten tanulmányozza a bagolynak támasztott irományt, amely főművének is jelképe egyben. Az általa készített számításokat, az úgynevezett Czakó-féle táblázatot évtizedeken keresztül használták vasszerkezetek tervezésénél. Bory Jenő, aki maga is a tanítványai közé tartozott, már korábban is készített portrét a tudósról. Az 1920-as években egyoldalas érmet mintázott az akkor középkorú egyetemi tanár balra néző, cvikkert viselő, markáns portréjával. A posztamensen a professzor és felesége márvány reliefjét is elhelyezték. Az alkotás betonból készült változata a Bory-várban lelhető fel.

Oltár, Kern Ferenc síremléke, bronz, 1926 (11/1-63)

Szobrász: Ligeti Miklós

Az 1926-ban készült gránitba foglalt bronz oltárt a szobrászművész kiemelkedő alkotásai között tartják számon. Ennek a műnek másodpéldánya került a szobrászművész apósa, Kern Ferenc sírjára. A keresztre feszített Krisztus két oldalán egy-egy, az arcukat a kezükbe temető, zokogó angyal látható. A szobrász jól ismert kísérletező kedve csillant meg ebben a művében is: Jézus és a szomorúságot árasztó angyalalakok feje fölé fogaskerekekre emlékeztető glóriát mintázott. A köralakzatokat a nimbusz arany színe emeli ki a szürke háttérből, a dicsőséget jelölő fény teljes kontrasztban jelenik meg a domborművön. A dombormű két oldalához simuló angyalok szárnyai keretbe foglalják a golgotai jelenetet. A síremlék építészeti elemeit Jámbor Lajos és Bálint Zoltán tervezete, akikkel a szobrászművész pályafutása során több alkalommal is együttműködött. Az építészpáros tervezte a szobrász legismertebb munkájának, a városligeti Anonymus-szobornak a talapzatát, valamint a Stefánia úton található műteremvilláját is.

Pain statue, tomb of Pál Elek, marble, 1922, erected 1925 (11-1-4)

Sculptor: Miklós Ligeti 

The marble statue depicts three grieving female figures standing and holding on to each other with heads bowed.

The triple-figure composition brings to mind the ‘three Graces’, which are a recurrent theme in fine arts since the earliest times. The innumerable images of the Graces (in Greek, Charis) are shown in the form of three female figures, allegories of beauty, fertility, charm, humour, that is, a joyful earthly existence. Here, too, there are three funerary figures, just like the Graces of mythology, but now they are not proclaiming the beauties and charity of earthly existence but instead the eternal pain felt over the collapsed world. These female figures are allegories of mourning and bereavement. While shaping the ensemble, the artist returned to the style of Classicism, and in their combination he evokes Canova’s Three Graces. Construction of Pál Elek’s tomb was postponed for years due to the outbreak of the First World War and it was finalized only after the war. The Szinyei Merse Pál Society recognized the Ligeti work with a prize in 1922. The three female figures clasping each other – of whom one is a young single girl, the second a wife and the third a mother – are not only a symbol of the family mourning for their lost one but can also be seen as an allegory of the consequences of war, irretrievable losses, national grief. 

Ligeti Miklós (Buda, 1871. május 19. – Budapest, 1944. december 10.)

A kiegyezés utáni konszolidáció, a szabadság lehetősége, a millenniumi ünnepségek és Európa békéje egy soha nem látott fejlődést indított el.  A korszak kitermelt egy olyan mecénás réteget, amely biztos megélhetést nyújtott a századforduló művészeinek, a világkiállítások és tárlatok pedig lehetőséget biztosítottak a hazai művészek nemzetközi porondon való bemutatkozására is.  Ennek a kornak volt szülöttje a nagy tehetségű, szorgalommal bőségesen megáldott Ligeti Miklós.
Budán született Lőwy Móricként, édesapja hivatásos katona volt. Az ifjúban, rajztanára, Tahy Antal látta meg tehetségét, az ő közbenjárására került Stróbl Alajos szobrászműhelyébe inasnak. A mester javaslatára az Iparművészeti Iskolába iratkozott, ahol Mátrai Lajos tanítványa lett. Ösztöndíjjal Bécsben majd Párizsban tanult, ahol Rodin életre szóló hatással volt rá. Hazatérte után megalkotta első köztéri alkotását, a Rákászfiú szobrát, amellyel nemcsak díjra, hanem sikerre is szert tett. 

Többszöri áthelyezése után a szobor ma a margitszigeti vízesés medencéjében látható. Legismertebb alkotása, Anonymus szobra, a Városligetben lelhető fel, amely a magyar középkori történelem ismeretlen krónikaírójának egészalakos kompozíciója. Ez az alkotás egyike volt az úgynevezett tíz királyszobroknak, amelyeket Ferenc József adományozott a magyar fővárosnak. A fiatal művész ekkor még csak 27 éves volt, és nem pályázat, hanem felkérés útján kapta a megbízást a szobor elkészítésére. Ezzel a szoborral Ligeti új alapokra helyezte a hazai szobrászatot, Fadrusz János szavaival élve, Ligeti ezzel az alkotásával lerakta a talpkövét a hazai új modern művészetnek. 

1914-ben Ligeti készíti el az agg Ferenc József utolsó portréját, amelynek végső befejezett formáját az uralkodó már nem élte meg. Ez a műve egyben egy korszak szimbolikus lezárásának is tekinthető, hiszen a Monarchia széthullott, a város pedig ahova a szobrot szánták már nem tartozott Magyarországhoz. 
Köztéren felállított szobrai közül többeket az idő viharai pusztítottak el, ezek közül némelyeket újra faragtak, mint például Déryné Széppataky Róza szobrát a budai Horváth-kertben, vagy ismételten felállítottak, többek között Bandholtz tábornok bronz szobrát a Szabadság téren, Rudolf trónörökös szobrát a Városligetben, Erzsébet királyné márványszobrát Szegeden.
Ligeti Miklós a síremlékművészetben is maradandót alkotott. A Fiumei úti sírkertben összesen 20 funerális alkotása volt látható, amelyek közül 19 még ma is a temetői szobrok jeles darabjai.

Tomb of Endre Nagy Jnr. and family, marble, 1936 (11-1-8)

Sculptor: Ferenc Sidló 
Architect: Ferenc Falus 

Endre Nagy was a major figure in theatre history, the founder of Hungarian cabaret and the art of the compere. The family had the statue on the grave made for their son who died aged 29 and is buried in the family crypt. Endre Nagy, who lived for many years in Gödöllő, met the sculptor Ferenc Sidló who at that time was working in the local artist colony, and later on he commissioned the artist with the work for the grave of his son. 

The funerary statue is of a female figure in contrapposto pose evoking Greek statues. She is holding her left hand above her head, lifting her right hand clutching a bouquet of flowers. The pose shows similarities to the figure of the Venus fountain-statue the artist made in 1927 for Széchenyi Spa.

Architect of the tomb structure imitating the theatre world was applied artist Ferenc Falus, who was also a theatre interior and stage designer.

Tomb of Erna Sváb, marble, 1927 (11-3-36)

Sculptor: Ferenc Sidló 

The two-person, mother-child sculptural composition marks the burial site of Erna Sváb from Gavosdia, who came from an illustrious and wealthy family and who was considered a celebrated figure in society circles. Following treatment in a sanatorium, the girl, who was prone to depression, travelled with her sibling to the south of France on holiday, where, to everyone’s horror, she committed suicide. The grief-stricken mother who has lost her daughter is shown standing draped in heavy cloth, staring ahead, mourning. With protective movements, she embraces her daughter with her own veil, or rather, she is only preserving the memory of her daughter buried deep in her soul. The young girl seems on the verge of stepping forward, her gaze is fixed into the distance, to an unknown world from which there is no return.  
We observe opposites in the composition: the mother’s figure is rigid, her daughter’s is in fluid motion. The mother is shrouded in clothing, the girl is naked, the mother’s gesture is cautiously protective, that of the daughter longing to move away. These contrasts create a dramatic effect yet at the same time they complement each other: comprehending the experience of belonging is brought to fulfilment in living through the absence of the other. 

Tomb of Bianca Horváth, marble, 1932 (11-4-26)

Sculptor: Ferenc Sidló 

The statue of a young female standing over a grave was made in memory of a girl who died at the age of 18.

We do not know exactly when the funerary statue for Bianca Horváth was made but we can be certain that the tomb made for Erna Sváb in 1927 served as a model for the artist when making the statue. 

The formation of the figure of the young girl can be closely paralleled with the young girl standing at the tomb of Erna Sváb, the poise of the figures of both statues is contrapposto, taking a step, their arms are bent and pressed close into the body, their gaze is into the distance and the unknowable. Whereas the girl at the grave of Erna Sváb references, through her complete nudity, the ending of earthly existence, the funerary statue of Bianca Horváth does so with her figure half veiled, arms and legs bare.

Sidló Ferenc (Budapest, 1882. jan. 22. - Budapest, 1954. jan. 8.)

Ferenc Sidló (Budapest, January 22, 1882 – Budapest, January 8, 1954)

He was one of the most prominent sculptors of the interwar period; his works include portrait sculptures as well as architectural ornamentation and public sculptures. Following family tradition, the young Sidló was destined for a military career, but his artistic inclinations, evident from an early age, steered him in a completely different direction. He continued his studies at the School of Applied Arts under Lajos Mátrai, and later at the College of Fine Arts in the master class of Alajos Stróbl. He undertook study trips to Vienna and then Rome; the three years he spent in the Eternal City had a decisive influence on his entire artistic career. Upon his return, he settled in Gödöllő, where he was considered one of the emblematic figures of the artists’ colony. The colony was one of the most significant sites among the Hungarian artists’ colonies established at the turn of the last century; it was considered the central school of Hungarian Art Nouveau, where nearly every branch of fine and applied arts was practiced. Several of the artist’s works were created in Gödöllő. Notable among them are *Awakening*, modeled after his wife, the applied artist Carla Undi, who also worked there; the *Miraculous Stag* relief in the National Archives building; and the reliefs depicting Hungarian folk tales on the façade of the elementary school on Városmajor Street, which opened in 1910. Together with Aladár Kőrösfői-Kriesch, he created the relief depicting the coronation of Franz Joseph for the Cultural Palace in Marosvásárhely, as well as numerous other architectural decorations. He spent 1910 in Munich and spent a few months in Florence in 1913. At the start of World War I, he created the centerpiece of a fundraising campaign, the Statue of National Sacrifice—a wooden Renaissance-style armored knight onto which donors could nail metal plates for a few crowns, with the proceeds going to support war orphans and widows. After World War II, the statue was dismantled, and its pieces were stored in the warehouses of the Kiscelli Museum and the Museum of Military History. In 1921, he was commissioned to create one of the four “irredenta statues” in Szabadság Square, titled The West. Among his well-known works, the following stand out: the two-figure Danaids fountain sculpture carrying jugs in Szomory Square in downtown Pest; the statue of Venus in the lobby of the Széchenyi Baths; the Madách statue in Balassagyarmat; and the bronze equestrian statue of Saint Stephen erected in Székesfehérvár.

During the time between the two world wars, he gained increasing recognition; from 1925, he served as a professor at the College of Fine Arts, and later served as its rector for one academic year. That same year, he was appointed Chief Governmental Advisor and was awarded the Corvin Wreath and the Grand Gold Medal of Fine Arts. He earned the latter for his work The Fountain of the Danaids. He was elected Secretary-General of the Szinyei Society and was commissioned to sculpt numerous leading figures of the era, including Charles IV, Miklós Horthy, Kuno Klebelsberg, and Archduke Joseph. Many of his significant sculptures found their way into foreign collections, and his works were exhibited in numerous cities across Europe.

Several of his works can also be seen at the Fiumei Road Cemetery; among others, the artist created the tomb sculptures for Gáborné Strache, Endre Nagy, Erna Sváb, Gyula Konkoly-Thege, and the Hornyánszky family.

The sculptor was laid to rest at the New Public Cemetery in Budapest.

The tomb of the scientist Adolf Czakó, marble, 1943 (11/5-9)

Sculptor: Jenő Bory

The tomb of Adolf Czakó—a renowned bridge designer, civil engineer, and rector of the University of Technology—is one of those monuments that evoke not death but life, by commemorating the person who once lived. This is achieved through the depiction of the deceased’s portrait and the display of objects, tools, and symbols representing his life’s work.

The figure of the scholar placed on the tomb base depicts the elderly professor with the hallmarks of scholarship: glasses, a book, and an owl, which symbolizes wisdom. The professor is intently studying the manuscript propped up by the owl, which also serves as a symbol of his magnum opus. The calculations he developed, known as the Czakó tables, were used for decades in the design of steel structures. Jenő Bory, who was himself one of his students, had previously created a portrait of the scientist. In the 1920s, he designed a single-sided medal featuring a striking portrait of the then middle-aged university professor, looking to the left and wearing a pince-nez. A marble relief of the professor and his wife was also placed on the pedestal. A concrete version of the work can be found at Bory Castle.

Altar, Tomb of Ferenc Kern, bronze, 1926 (11/1-63)

Sculptor: Miklós Ligeti

The bronze altar set in granite, created in 1926, is considered one of the sculptor’s most outstanding works. A replica of this piece was placed on the grave of the sculptor’s father-in-law, Ferenc Kern. On either side of Christ on the cross, two weeping angels are depicted, burying their faces in their hands. The sculptor’s well-known penchant for experimentation is evident in this work as well: above the heads of Jesus and the sorrowful angelic figures, he sculpted a halo resembling cogwheels. The circular patterns are highlighted by the golden color of the nimbus against the gray background; the light signifying glory appears in stark contrast on the relief. The wings of the angels flanking either side of the relief frame the scene of Golgotha. The architectural elements of the tomb were designed by Lajos Jámbor and Zoltán Bálint, with whom the sculptor collaborated on several occasions during his career. The architectural duo also designed the pedestal for the sculptor’s best-known work, the Anonymus statue in City Park, as well as his studio villa on Stefánia Road.