34-2. parcella

Semmelweis Ignác kenotáfiuma, mészkő és márvány, 1894 (34/2-1-1)

Építészek: Herczog Fülöp, Schickedanz Albert

A híres magyar orvosnak, az „anyák megmentőjeként” ismert Semmelweis Ignácnak egykori sírhelyét jelöli a díszes kőszarkofág, amely a negyedik temetkezési helye volt. A schmelzi temetőben temették el először, majd maradványait átszállították felesége családjának, a Whaltier családnak a kriptájába (jobb oldali falsírboltok 109.). Az orvos második exhumálására 1894. április 24-én került sor, ekkor díszsírhelyet jelöltek ki számára a temető 21-es parcellájában, amelyre síremlékül Schickedanz Albert és Herczog Fülöp alkotása, egy díszes szarkofág került. Onnét az 1929-ben kialakított díszparcellákba temették át és helyezték maradványai fölé a díszes szarkofágot.

Az oroszlánfejes lábakon álló neoreneszánsz stílusban faragott szarkofág hosszanti oldalán az öröklétet szimbolizáló, borostyánnal körbefutott mezőben olvasható az orvos neve, míg a másik oldalon a születési és halálozási dátuma. A díszes sírláda két rövidebb oldalán babérkoszorúval övezett gyöngysoros körben az orvoslást szimbolizáló Aszklépiosz kígyója utal az elhunyt hivatására.

Semmelweis Ignác földi maradványait halálának 100. évfordulóján 1965-ben helyezték el végsőnek szánt nyughelyére, egykori szülőháza (ma Semmelweis Orvostörténeti Múzeum) udvarának kőfalába. Az impozáns síremlék mai napig megemlékezések helyszínéül szolgál.

Medgyessy Ferenc síremléke, bronz, 1949 (34/2-1-9)

Szobrász: Medgyessy Ferenc

A Medgyessy Ferenc és felesége sírján látható szobrot a művész egyik fő műveként tartják számon.

Sírszobornak készült eredetileg is: a neves műgyűjtő és gyorsíró, Radnai Béla felesége síremlékének megfaragására kérte fel a művészt. A műhelyben készülő szobrot meglátva Medgyessy felesége elgondolkozva mondta férjének: „Szeretem ezt a szobrot, szép lenne, ha ez állna kettőnk sírja felett.” A művész szűkszavúan ennyit felelt: „Lehet, jó szobor.”
Az eredeti gipszszobor egy oszlopra támaszkodó, telt idomú női alakot ábrázol, amely egyike a Medgyessy életmű jellegzetes, kissé telt formájú, álló, ülő vagy fekvő, lágy redőzetű ruhát viselő női alakjainak. Érdekesség az oszlop felirata, amelyben rovásírásos jelek láthatóak. A művészt a magyarság kultúrájának részeként különösen foglalkoztatta a rovásírás története, ezért több alkotásán is megjelennek rovásjelek, először egy 1921-ben készített íjazó ifjút ábrázoló síremléken.

A szobrász a Radnai-féle, márványba faragott síremléken a megrendelő kívánsága szerint a női alak formáját karcsúsította, az oszlopról pedig elhagyta a rovásjeleket. 
Az eredeti elképzelést megörökítő gipszszoborról több bronzpéldány is készült, így állíthattak ki egy másodpéldányt a debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum udvarára, valamint a művész és feleségének sírjára is.

Lyka Károlyné (Minich Ida) és Lyka Károly sírja, márvány, 1931 (34/2-1-13)

Szobrász: Medgyessy Ferenc

Medgyessy Ferenc funerális művészetének központi szereplői a női alakok, akik kontraposztos beállításban kőtömbre vagy oszlopra támaszkodnak, antik hatást keltő, áttetsző, asszonyosan telt formáikat kiemelő ruházatban. Ezek a síremlékek nagyon hasonlítanak egymásra, de mégis igen változatos megoldású kompozíciók. 

Az első ilyen sírszobor, amely egyben az első temetői munkája is volt Medgyessy Ferencnek, a Farkasréti temetőben nyugvó Lengyel Béla kémikus sírjára készült. A sorban következőt 1923-ban faragta Pechán József festő síremlékére a verbászi temetőbe. A debreceni gimnáziumi igazgató, Dóczi Imre sírszobrát fia rendelte meg a szobrásztól, de az 1931-ben készített tervekkel nem volt megelégedve. A márványból megfaragott, könyvet tartó, lepelbe burkolt, merengve maga elé néző női alak így végül 1943-ban Lyka Károlyné Minich Ida sírjára került. 1950-ben újabb nőalakos síremlék-kompozíció készült Radnai Béláné sírjára, és végül magának a szobrászművésznek a sírját is ennek a szobornak a bronz másodpéldánya jelöli.

A művész 1923-ban készített Támaszkodó című, ugyanilyen kompozíciójú, kisméretű női bronz aktszobrát a Nemzeti Galéria gyűjteménye őrzi. 

Medgyessy Ferenc (Debrecen, 1881. január 10.  ̶  Budapest, 1958. július 20.)

A 20. századi magyar szobrászat egyik meghatározó művésze. Eredetileg orvosnak tanult a szülői elvárásnak eleget téve, de a művészet világa már ifjú kora óta egyre inkább foglalkoztatta. Rajzolni éppúgy kiválóan tudott, mint faragni, de végül a szobrászatot választotta fő hivatásának. A kőfaragás mesterségét Budapesten, Párizsban és Firenzében sajátította el. Az első világháborúban katonaorvosként szolgált, ez idő alatt hősi emlékműveket is készített katonasírokra. A háború után Budapestre költözött, haláláig a Százados úti Művésztelep lakója volt. Alkotásait mindig maga faragta, így szobrait kezének nyomai is eredetivé teszik.
Nagy csodálója volt az ókori művészetnek, leginkább a görög, az egyiptomi, sumér és asszír plasztika volt hatással rá. Gyakran merítette témáit az antik mitológiák világából. Az ókori keleti művészet egyszerűségét és monumentalitását tekintette esztétikai iránymutatónak, ennek hatása érződik saját alkotói szemléletében is. Kőszobrait a monumentalitás, az egyszerűség, a kőtömbszerűség és az egy nézetre komponáltság jellemzi leginkább. A hazai emlékműszobrászatban újat teremtett a ló és lovasa ábrázolásban, amelyet a Kis lovas szobra is jól példáz Debrecenben. Egyik fő műve ugyancsak Debrecenben látható, a Déry Múzeum előterében. A négy monumentális bronz akt a Régészet, a Tudomány, a Művészet és a Néprajz allegorikus alakjai. Ezt a munkáját az 1937-es párizsi világkiállításon nagydíjjal (Grand Prix) jutalmazták.
Termékeny művész volt, számos kisplasztikát, köztéri szobrot, épületszobrot alkotott. Megformázta a világjáró szabó, Jelky András alakját Bajának, Herman Ottó szobrát Miskolc városának.
Síremlékszobrászattal már fiatalon, Firenzében kezdett foglalkozni. Életművének jelentős részét teszik ki sírszobrai. Funerális alkotásai közül több is a Fiumei úti sírkertben található, így Borvendég Ferenc egykori főpolgármester, Móricz Zsigmond író és Benke Tibor újságíró síremléke, Lyka Károly művészettörténész és feleségének nőalakos sírszobra, valamint Derkovits Gyula egykori sírkövét is Medgyessy Ferenc készítette, ám a festő maradványainak a Munkásmozgalmi Panteonba való áthelyezése után a követ a Magyar Nemzeti Galériába szállították.
A szobrászművész sírját saját alkotása, egy oszlopra támaszkodó álló női alak jelöli. A sírszobor másodpéldánya a debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum udvarán található.

Apám síremléke, Ferenczy Károly síremléke, bronz, 1961 (34/2-1-15)

Szobrász: Ferenczy Béni

A Nagybányai festőiskola egyik alapítójának, Ferenczy Károlynak sírdomborművét fia, Béni készítette. A művész eredetileg az 1918-ban készített Szerelmespár című domborművét szánta apja sírjára, ám ennek bronzba öntésére már nem kerülhetett sor, mivel emigrálni kényszerült. A gipszdomborművet sok évtizeddel később, 2007-ben öntötték csak bronzba, és helyezték el a Pesti Vigadó épületének falán. A második világháború után ismét hozzálátott apja síremlékének tervezéséhez, ezt súlyos betegsége, agyi embóliája miatt kellett abbahagynia. Felgyógyulva, jobb kezére bénán folytatta apja síremlékdomborművének készítését. A kivitelezés költségeit a főváros vállalta fel, így az emlék felállítására a festőművész születésének 100. évfordulóján került sor.  

A domborművön egy térdére könyöklő nő ül, arcát kezén támasztja, maga elé néz, gondolataiba mélyed. Gyász, csendes belenyugvás, elengedés, emlékezés juthat eszünkbe a kompozícióról. Az ülő nő körül latin felirat: Caroli Ferenczy Pictori Amici Atque Civitas MCMLXI + MCMXVII Anno Aetatis L.

Ferenczy Béni (Szentendre, 1890. június 18.  ̶  Budapest, 1967. június 2.)

Ferenczy Béni a 20. századi magyar művészet egyik kiemelkedő egyénisége, a szobrászat mellett kiváló érem- és rajzművész is volt. Művészcsaládban nőtt fel, hisz szülei mindketten festőművészek voltak, édesapját, Ferenczy Károlyt a nagybányai festőiskola egyik alapítójaként is számon tartják. Életét nagyban meghatározták a nagybányai gyermekévek, első mestere és atyai jóbarátja, Réti István, a művészkolónia egyik ikonikus személye volt. Később tanulmányokat folytatott Firenzében, Münchenben és Párizsban.  Első munkáit apjával és testvéreivel együtt az Ernst Múzeum 1916-os kiállításán mutatta be. 1919 után politikai okokból több, mint két évtizedig külföldön, többnyire Bécsben, kis ideig Moszkvában élt, majd 1938 után végleg hazatelepült. Bécsben készítette el a fiatalon elhunyt osztrák festőgéniusz, Egon Schiele és felesége kétalakos síremlékét az Ober Sankt Veit-i temetőben. Ennek másolata a szentendrei Ferenczy Múzeum udvarán található.
Moszkvában ismerte meg második feleségét, Erzsit, aki haláláig múzsája lett legteljesebb, legtökéletesebb szobrainak, grafikáinak. 
A második világháborút követő időkben következetesen járta saját művészi útját, nem engedett a korszak kultúrpolitikai nyomásainak. Hol tanított, hol pedig könyvillusztrátorként dolgozott. Elkészítette művészbarátai: Ferencsik János, Pilinszky János, Németh László és Juhász Ferenc portrészobrait, s a nagy magyar írókat megörökítő éremsorozatát. 
1947-ben készül el bravúrosan komponált Játszó fiúk szobra, amelyet összegző művének tartanak. Ennek egyik példányát Székesfehérváron állították ki, a másikat a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Egyházi megrendelésre is készített szobrokat, ilyen alkotása Krisztus megkeresztelése a Belvárosi plébániatemplomban vagy Kis Szent Teréz szobra a Szent István-bazilikában. Az 1848-as márciusi forradalom centenáriumi évében felkérésre megmintázta Petőfi Sándor alakját, ám a hivatalos szervek értetlenséggel és elutasítással fogadták. A minta bronz változatát csak hosszú évekkel később állították fel Gyulán. A gipszminta alapján több másodpéldány is készült, amelyek Milánóban, a Károlyi kertben és Ungváron láthatók. Hosszú évtizedekkel később, 2007-ben öntötték bronzba a művész 1918-ban készített Szerelmespár című nagyméretű gipszdomborművét, amelyet eredetileg vélhetően édesapja síremlékének szánt, ma viszont a Pesti Vigadó épületének falán látható. 
1956 novemberében szélütés érte, elvesztette beszélőképességét és jobb oldalára megbénult. Ettől kezdve haláláig bal kézzel dolgozott.
A Fiumei úti sírkertben Babits Mihály, Réti István és édesapja, Ferenczy Károly síremlék domborművét készítette el. A temetőben kapott díszsírhelyet Ferenczy Béni is, sírját antik szarkofág jelzi.
Állandó kiállítása a szentendrei Ferenczy Múzeumban látogatható.

Ad Astra (Csillagok felé), Kisfaludi Strobl Zsigmond sírja, bronz, 1922 (34/2-1-27) 

Szobrász: Kisfaludi Strobl Zsigmond 

A szobrászművész végrendelete alapján állították sírjára egyik híres alkotásának, az Ad Astrának bronz öntvényét.

A szobor gipsz eredetijét az 1922-es Szinyei Merse Pál Társaság szervezte kiállításon mutatta be a művész. Többek között ezt a szobrot is kiállították az 1937-es párizsi világkiállításon a magyar pavilon kertjében az épület bejárata előtt. A zsűri az alkotást Diploˆme d’Honneur kitüntetésben (a nagydíjat követő legrangosabb elismerésben) részesítette.

A szobor egy földgömbön álló ifjút ábrázol, aki szívére szorított kezekkel az ég felé fordul, útra készen az ismeretlen végtelen felé, a „csillagok közé”, mintegy új lét-teret keresve az emberi léleknek. A kompozíció az öröklét, a hit és a remény szimbóluma. A távozni készülő fiú a római költő, Vergilius Aeneisének szállóigévé vált sorait juttatja eszünkbe: „macte  nova virtute puer: sic itur ad astra”, azaz „élj az új lehetőséggel gyermek, így jutsz fel a csillagokig”.

Eredetileg allegorikus sírszoborként készült az alkotás, amelynek több példányát is síremlékként állították fel, de köztéri szoborként is találkozhatunk vele. Szobormásolata került Halász Andrásnak, a főváros egykori főmérnökének síremlékére a Farkasréti temetőben, és a szobrászművész sírjára is.

Köztéri szoborként 1943-ban Siófokon Horthy István kormányzó-helyettes emlékműveként avatták fel, amelynek újrafaragott példányát 2013-ban adták át. Másodpéldányát 1984-ben Zalaegerszeg városában állították fel a Göcseji Múzeum előtt, amely intézmény a zalai művész gazdag hagyatékából számos szobrot őriz és mutat be.

Kisfaludi Strobl Zsigmond (Alsórajk, 1884. július 1. – Budapest, 1975. augusztus 14.)

Kisfaludi Strobl Zsigmond sokféle politikai rendszerben, többféle ideológia jegyében készítette szobrait, dolgozott ugyanis az angol királyi családnak, Horthy Miklósnak, Sztálinnak és Rákosi Mátyásnak is. 

Érdeklődése a szobrászat iránt már gyerekkorában megmutatkozott, első szobrait kenyérbélből formázta. Tehetségének köszönhetően különböző díjakat nyert, amelyekből európai tanulmányútjait finanszírozta. Többek között járt Bécsben, Rómában, Velencében, Firenzében, Párizsban és Brüsszelben. Művésztársaihoz hasonlóan ő is a mai Képzőművészeti Egyetem elődjének, a Mintarajztanodának volt a hallgatója. 

Első kollektív kiállítását 1909-ben rendezte, amelyen az állam a Finálé című alkotását meg is vásárolta a Szépművészeti Múzeum számára. Az ekkortájt készült művei a korabeli kortárs művészeti törekvéseket mutatják. 1913-ban nyerte el első köztéri szobrára a megbízatást: Szentes városába készítette el Horváth Mihály szobrát. Az első világháborúban a sajtószázadhoz vonult be, ahol olyan művészekkel találkozhatott, mint Pór Bertalan, Márffy Ödön, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József vagy Oscar Kokoschka. 
1918-ban pár hét alatt készült el Őszirózsás katona című figurája, csakúgy, mint a Városligetben megtekinthető Íjász című munkája, amelynek egy-egy példánya eljutott az Egyesült Államokba, az Ermitázsba, sőt Indonéziába is. Ezt követően részt vett a Tanácsköztársaság művészeti életében, majd a két világháború közötti időszak reprezentáns alakja lett, művészeti pályája is ekkor teljesedett ki. Az 1920-as években Ligeti Miklós angyalföldi kerámiaműhelyében dolgozott. 

1931-ben készítette el egyik legnagyobb köztéri kompozícióját, Szent Imre herceg szobrát, amely érzelmes neobarokk stílusban készült. Az egy évvel később felállított A magyar huszár viszont rokokós eleganciát mutat, amely alkalmassá tette a herendi porcelángyár tömeges gyártására. 

A második világháború után többször járt a Szovjetunióban, művészi pályája töretlenül folytatódott. 1945-ben őt bízták meg a gellérthegyi Felszabadulási emlékmű elkészítésével, 1952-ben pedig az Országgyűlés melletti Kossuth-szoborra kapott megbízást. (Ma ez a szobor a Ludovika mögötti téren található.) 

Rendkívül foglalkoztatott portrészobrász volt, Angliában 72 munkája található meg különböző gyűjteményekben, magántulajdonban és a királyi család palotájában. Modelljei a legfelsőbb politikai és művészi körökből kerültek ki, mind idehaza, mind külföldön egyaránt. 
Politikai rendszereket átívelő munkásságát mintegy 2600 portré és ötvennél több köztéri alkotás őrzi. Kisfaludi Strobl Zsigmondot kétszer, 1950-ben és 1953-ban jutalmazták Kossuth-díjjal. 

Gazdag életművéhez a fentebb ismertetett munkáin túl számos, a Fiumei úti sírkertben is megtalálható síremlék tartozik.

 

 

 

 


Cenotaph of Ignác Semmelweis, limestone and marble, 1894 (34/2-1-1)

Architects: Fülöp Herczog, Albert Schickedanz

The ornate stone sarcophagus marks the former grave of Ignác Semmelweis, the famous Hungarian doctor known as ‘the saviour of mothers’. This was his fourth burial place. He was first interred in the Schmelz cemetery, then his earthly remains were transferred to the crypt of his wife’s family, the Whaltiers (right-hand wall tombs 109). The second exhumation of the doctor took place on 24 April 1894, when an ornate tomb was designated for him in plot 21 of the cemetery, for which a highly worked sarcophagus made by Albert Schickedanz and Fülöp Herczog was commissioned. From there, he was reburied in the ceremonial plots established in 1929 and the ornate sarcophagus was positioned above his remains.

The name of the doctor is visible in the field surrounded by ivy symbolizing immortality on the longitudinal side of the sarcophagus worked in neo-Renaissance style and standing on lion head feet, while on the reverse side there are the dates of his birth and death. In the pearl band surrounded by a laurel wreath on the two ends of the ornate sarcophagus, the Aesculapian snake symbolizing medicine refers to the deceased vocation.

In 1965, on the 100th anniversary of his death, the earthly remains of Ignác Semmelweis were laid to final rest in the stone wall of the courtyard of the house where he was born (today, the Semmelweis Medical History Museum). The imposing tomb serves as a site of remembrance to this day.

Tomb of Ferenc Medgyessy, bronze, 1949 (34/2-1-9)

Sculptor: Ferenc Medgyessy 

The statue on the grave of Ferenc Medgyessy and his wife is considered one of the artist’s key works.

It was originally designed as a funerary statue: the famous art collector and shorthand writer Béla Radnai commissioned the artist with making a tomb for his wife. On seeing the statue being prepared in the studio, Medgyessy’s wife told her husband: “I love this statue, it would be nice if it stood above our shared grave.” The only comment of the artist was: “Maybe so, it’s a good statue.”
The original plaster statue depicts a full-figured female leaning against a column; she is one of the somewhat rounded-form, standing, sitting or lying female figures wearing soft folded clothing so characteristic of the Medgyessy oeuvre. An interesting feature is the inscription on the column in which one can see runic characters. The artist was particularly interested in the history of runic writing as a part of Hungarian culture, which is why runes appear in several of his works, first on a tomb depicting a young archer made in 1921.

At the request of the client, the sculptor made the female figure of the Radnai work in marble slimmer and he omitted all runic script on the column. 
Several bronze copies of the plaster statue preserving the original concept were made, allowing a replica to be erected in the courtyard of the Medgyessy Ferenc Memorial Museum in Debrecen, as well as at the grave of the artist and his wife.

 

Grave of Lyka Károlyné (Ida Minich) and Károly Lyka, marble, 1931 (34/2-1-13)

Sculptor: Ferenc Medgyessy 

Female figures were central to the funerary art of Ferenc Medgyessy. They are shown in contrapposto pose, leaning on a stone or column, in diaphanous clothing evoking an image of Antiquity emphasizing their feminine rounded forms. These tombs bore considerable resemblance to each other, yet they were still compositions with varied solutions. 

The first such funerary statue, which at the same time was Ferenc Medgyessy’s first commission for a cemetery, was made for the grave of Béla Lengyel, chemist, lying in Farkasréti Cemetery. His next one was carved in 1923 for the tomb of painter József Pechán in the cemetery of Vrbas. The funerary statue of Imre Dóczi, headmaster of the Debrecen grammar school, was ordered by his son but the plans drafted in 1931 did not meet expectations. Finally, the veiled female figure carved from marble, holding a book and musing, was erected on the grave of Lyka Károlyné, Ida Minich in 1943. In 1950, another composition with female figure was made for the grave of Radnai Béláné, and finally the bronze duplicate of this statue marks the grave of the sculptor himself. 

The miniature female bronze nude (Leaning) in the same composition made by the artist in 1923 is in the collection of the National Gallery. 

Ferenc Medgyessy (Debrecen, 10 January 1881  ̶  Budapest, 20 July 1958)

One of the leading artists of Hungarian sculpture of the 20th century. At the wishes of his parents, he originally trained as a doctor but the world of arts, which he had pursued from childhood, became increasingly important for him. He was as skilled in drawing as carving, but in the end he chose to pursue sculpting. He acquired the craft of stone carving in Budapest, Paris and Florence. During the First World War he served as an army surgeon and in this period he fashioned heroic memorials for the graves of fallen comrades. After the war he moved to Budapest and lived in the Artist Colony on Százados Road until his death. He always fashioned his own works so his statues bear his personal imprint.
He was in awe of the arts of Antiquity and influenced mainly by Greek, Egyptian, Sumerian and Assyrian statuettes. He frequently sourced subjects from ancient mythology. He looked on the simplicity and monumentality of ancient eastern art as his aesthetic compass and this impact is evident in his own creative approach. His stone statues are typically characterized by monumentality, simplicity, block massiveness and composition for a single viewing aspect. He created new aspects in domestic memorial sculpture in the depiction of the horse and rider, a good example of which being Young Rider in Debrecen. One of his principal works can similarly be seen in Debrecen, in the lobby of Déry Museum. The four monumental bronze nudes are allegorical depictions of Archaeology, Science, Art and Ethnography. The work was awarded a Grand Prix at the 1937 Paris World Exhibition.
He was a prolific artist making many statuettes, public statues and building statues. He modelled the sculpture of the globetrotting tailor András Jelky in Baja and the statue of Ottó Herman for Miskolc.
He started dealing with tomb sculpting in Florence when still young. His funerary statues represent a significant part of his oeuvre. Several of these works are to be found in Fiumei Road Cemetery: Ferenc Medgyessy made tombs for former mayor of the capital Ferenc Borvendég, writer Zsigmond Móricz and journalist Tibor Benke, the female figure for art historian Károly Lyka and his wife, as well as the former gravestone of Gyula Derkovits, although after the reburial of the mortal remains of the painter to the Pantheon of the Workers’ Movement the stone was sent to the Hungarian National Gallery.
The grave of the sculptor is his own design: a standing female figure resting her arm on a column. A copy of the statue is to be found in the courtyard of the Medgyessy Ferenc Memorial Museum in Debrecen.

My Father’s Tomb, tomb of Károly Ferenczy, bronze, 1961 (34/2-1-15)

Sculptor: Béni Ferenczy 

The grave relief of Károly Ferenczy, one of the founders of the Nagybánya school of painting, was crafted by his son, Béni. Originally, the artist intended the relief Young Lovers made in 1918 to go on the grave of his father, but it was impossible to cast it in bronze because he was forced to emigrate. The plaster relief was only cast in bronze many decades later, in 2007, when it was installed on the wall of Pest Vigadó. After the Second World War he once again dusted off the plans for his father’s tomb, but this time he had to give up the project due to a serious illness, cerebral embolism. Having recovered and with his right hand paralysed, he continued working on the tomb relief for his father. The municipality undertook to cover all costs and eventually the memorial was erected on the 100th anniversary of the birth of the painter.  

The relief shows a seated woman with elbow on her knee supporting her head in her hand, staring ahead lost in contemplation. The composition brings to mind mourning, tranquil acquiescence, release and remembrance. There is a Latin inscription around the woman: Caroli Ferenczy Pictori Amici Atque Civitas MCMLXI + MCMXVII Anno Aetatis L.

Béni Ferenczy (Szentendre, 18 June 1890  ̶  Budapest, 2 June 1967)

Béni Ferenczy was an outstanding personality of 20th century Hungarian art and besides being a sculptor he was an excellent medal and graphic artist. He grew up in an artistic family. Both his parents were painters and his father, Károly Ferenczy, is considered to be one of the founders of the Nagybánya school of painting. His life was largely determined by his early years in Nagybánya; István Réti, one of the iconic individuals of the artist colony, was his first master and father figure. Later on he studied in Florence, Munich and Paris. He exhibited his first works at the exhibition of the Ernst Museum in 1916 together with his father and siblings. After 1919, for political reasons, he lived abroad for more than two decades, mainly in Vienna but for a short time in Moscow as well, and in 1938 he finally resettled in Hungary. In Vienna, he made the two-figure tomb of Austrian painter genius Egon Schiele and his wife, in the Ober Sankt Veit cemetery. A copy of this work can be found in the courtyard of the Szentendre Ferenczy Museum.
He met his second wife Erzsi in Moscow. She became his muse for his most artistically mature sculptures and graphics until his death. 
After the Second World War, he pursued his own artistic path and refused to give in to the cultural-political pressures of the era. Sometimes he taught, sometimes he worked as a book illustrator. He made portrait statues of his artist friends János Ferencsik, János Pilinszky, László Németh and Ferenc Juhász and his medal series depicting great Hungarian authors. 
In 1947, he completed his brilliantly composed statue Boys Playing, which is considered to be the highpoint of his oeuvre. One copy of this was erected in Székesfehérvár, the other one is kept in the Hungarian National Gallery. He also made statues to commissions of the church, for instance the christening of Christ in the Inner City Parish Church, and the statue of St. Therese in St. Stephen’s Basilica. In the centenary year of the 1848 March revolution, he modelled the figure of Sándor Petőfi, although the authorities rejected it outright. A bronze version of the work was only set up in Gyula many years later. Multiple copies were made on the basis of the plaster mould, and these can be seen in Milan, Károlyi Garden and Uzhhorod. After many decades, in 2007, the large-scale plaster relief Young Lovers made in 1918 was cast in bronze, which originally he probably intended for the tomb of his father but today it can be seen on the wall of Pest Vigadó. 
In November 1956 he suffered a stroke, lost the ability to speak and was paralysed on his right side. Subsequently he worked using his left hand until his death. 
In the Fiumei Road Cemetery, he made reliefs for the tombs of Mihály Babits, István Réti and his father Károly Ferenczy. Béni Ferenczy also received a decorative tomb in the cemetery; his grave is marked by a sarcophagus of Antiquity.
His permanent exhibition can be visited at the Ferenczy Museum in Szentendre.

Ad Astra (To the Stars), grave of Zsigmond Kisfaludi Strobl, bronze, 1922 (34/2-1-27) 

Sculptor: Zsigmond Kisfaludi Strobl 

In compliance with the wishes of the sculptor, a bronze casting of one of his famous works, Ad Astra, was set up on his grave.

The artist displayed the plaster original at the exhibition organized by the Szinyei Merse Pál Society in 1922. The sculpture was also shown at the 1937 Paris World Exhibition, in the garden of the Hungarian pavilion in front of the entrance. The jury awarded the artwork a Diplôme d’Honneur (the most prestigious accolade after the Grand Prix).

The statue depicts a youth standing on a globe. Turning towards the heavens with hands clasped to his chest, he is ready for the journey into the infinite, ‘among the stars’, as though in search of a new home for the human soul. The composition is a symbol of immortality, faith and hope. The boy preparing to depart puts one in mind of the lines of Roman poet Virgil in the Aeneid: ‘macte nova virtute puer: sic itur ad astra’, that is ‘Blessings on your fresh courage, boy, so it is man rises to the stars’.

The work was originally designed as an allegorical funerary statue, several copies of which were erected on tombs, but there are also examples in the public domain. A replica was installed on the grave of András Halász, one-time chief engineer of the capital, in Farkasréti Cemetery, and of course on the grave of the sculptor.

It was unveiled as a public statue in Siófok in 1943 as a memorial to István Horthy, vice-regent; a reworked copy was inaugurated in 2013. A duplicate was erected in front of Göcseji Museum, Zalaegerszeg, in 1984; the museum preserves and displays several statues from the bequest of the Zala artist.

Zsigmond Kisfaludi Strobl (Alsórajk, 1 July 1884 – Budapest, 14 August 1975)

Zsigmond Kisfaludi Strobl created his sculptures under various political systems and in the spirit of different ideologies. He worked for the British royal family, Miklós Horthy, Stalin and Mátyás Rákosi. 

He showed an interest in sculpture even in his childhood, fashioning his first works from the soft inner part of loaves. His talent won him many prizes, from which he was able to finance study tours in Europe. Cities he visited included Vienna, Rome, Venice, Florence, Paris and Brussels. Similarly to his fellow artists, he too was a student of the School of Drawing, predecessor of today’s University of Fine Art. 

His first collective exhibition was organized in 1909, when the state purchased his work Finálé for the Museum of Fine Art. His works from this time reflect the contemporary art aspirations of the time. In 1913, he won his first commission for a public statue: the figure of Mihály Horváth made for the town of Szentes. During the First World War he was drafted into the press corps, which allowed him to meet artists such as Bertalan Pór, Ödön Márffy, László Mednyánszky, József Rippl-Rónai and Oscar Kokoschka. 
In 1918, in the space of just a few weeks, he made the figure Aster Soldier, as well as his work Archer located in City Park, copies of which made it to the United States, the Hermitage Museum and even Indonesia. Following this he took part in the artistic life of the short-lived Hungarian Soviet Republic, then he became a representative figure in the interwar period, which is when his artistic career truly burgeoned. In the 1920s he worked at the ceramic studio of Miklós Ligeti in Angyalföld. 

In 1931, he completed one of his largest public compositions, a statue of Prince St. Emeric, made in sentimental neo-Baroque style. However, The Hungarian Hussar erected a year later exudes Rococo elegance, making it suitable for mass production at the Herend porcelain factory. 

After the Second World War he travelled to the Soviet Union several times while his artistic career continued unabated. In 1945, he was commissioned with making the Liberation Monument on Gellért Hill, and in 1952 he received a request to produce the Kossuth statue next to the National Assembly. (Today, this statue can be viewed in the square behind the Ludovika Academy.) 

He was particularly sought after as a portrait sculptor. Seventy-two of his works can be found in England, in collections, private hands and even in the palace of the royal family. His models came from the highest echelons of politics and the arts, both here in Hungary and abroad. His oeuvre spanning several political systems comprises some 2600 portraits and more than 50 public works. Zsigmond Kisfaludi Strobl was awarded the Kossuth Prize twice, in 1950 and in 1953.

Aside from his work introduced above, many tombs located in Fiumei Road Cemetery also belong to his incredibly rich oeuvre.


 

 

 


Vissza a szoborpark listára
logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja