Aktualitások

Hírek, programok, szolgálati közlemények

logo
aktuális

Utolsó útjára kísérték Tőkéczki László történészt

2018.01.16.

Református szertartás szerint utolsó útjára kísérték Tőkéczki László Széchenyi-díjas történészt kedden Budapesten, a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere búcsúztatójában azt emelte ki, hogy a tudós a rendszerkonform szakmai karrier helyett választotta a népnevelést, és az sem bizonytalanította el, ha "néha a kormánypolitika előtt kellett mennie, néha utána, gyakran meg vele szemben".

TOVÁBB

Januárban is folytatódnak a temetői séták

2018.01.05.

A Nemzeti Örökség Intézete januárban is ingyenes tematikus sétákat indít saját idegenvezetőivel a Fiumei Úti Sírkertben és a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben.

TOVÁBB
aktuális

aktuális

Megjelent a NÖRI 2018-as falinaptára

2017.12.22.

Kosztolányi különleges síremléke közel fél évszázaddal az író halála után készült el; Semmelweis Ignác, az anyák megmentője is a Fiumei Úti Sírkertben nyugodott, mielőtt áttemették végső sírhelyére egykori szülőháza udvarán; Mándy Iván pedig egész életét a temető szomszédságában élte le. Mindezen történetek és különleges síremlékek is megjelennek a Nemzeti Örökség Intézete 2018-as falinaptárában, amely a Fiumei Úti Sírkertet állítja a fókuszba.

TOVÁBB

Őszi séták a sírkertben

2017.11.10.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) 2017. november 18-tól minden hétvégén, előre meghirdetett időpontban indít ingyenes tematikus sétákat saját idegenvezetőivel a Fiumei Úti Sírkertben és a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben.

TOVÁBB
aktuális

aktuális

Gyertyagyújtással emlékeztek az elhunyt tűzoltókra

2017.11.03.

Halottak napja alkalmából a Magyar Tűzoltó Szövetség és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma gyertyagyújtással és koszorúzással emlékezett a Fiumei Úti Sírkertben örök nyugalomra helyezett tűzoltókra, akik egykor főparancsnokként szolgáltak, hősi halált haltak vagy szereztek más elévülhetetlen érdemet.

TOVÁBB

logo
Tudnivalók

A Fiumei úti sírkert mauzóleumai csak előzetes egyeztetéssel látogathatók, a Nemzeti Örökség Intézete munkatársa kíséretében.

 

A sírkertbe autóval történő behajtás az első órában ingyenes. A sírkertben a KRESZ vonatkozó szabályainak megtartása mellett szabadon lehet kerékpárral közlekedni.

 

A temető területén fotó vagy vágókép csak előzetes bejelentést követően készíthető. A temetőben filmet forgatni csak előzetes írásbeli engedély és a NÖRI-vel kötött egyedi szerződés alapján lehet.

Nyitvatartás
JANUÁR, FEBRUÁR

7:30 - 17:00

MÁRCIUS

7:00 - 17:30

ÁPRILIS

7:00 - 19:00

MÁJUS, JÚNIUS, JÚLIUS

7:00 - 20:00

AUGUSZTUS

7:00 - 19:00

SZEPTEMBER

7:00 - 18:00

OKTÓBER

7:00 - 17:00

NOVEMBER, DECEMBER

7:30 - 17:00

Kapcsolat

Cím: 1086 Budapest,

Fiumei út 16-18.

 

Tel.:

+36 1 896-3889

+36 1 896-3902

+36 70 400-8632

 

E-mail
nori@nori.gov.hu

 

Sajtókapcsolatok
sajto@nori.gov.hu

Írjon nekünk
Az év honlapja